ProTechnic Motorsport Kft. - Chiptuning és Motoroptimalizálás teljesítménymérő padon
 
Vissza: Referenciák

Honda Civic 2.2 i ctdi chiptuning

Honda Civic 2.2 i ctdi

Sok érdeklődő van mindig Honda chiptuning és motor tuning felől, zömmel olyanok hívnak akik sportdobot meg direkt szűrőtől várják a csodát, amivel mi nem foglalkozunk.

Most Kisvárdáról kerestek fel minket chiptuning és teljesítmény növelésre. Beszélgettünk és elmondtam tapasztalataim, miszerint szinte mindegyiket könnyű tuningolni és részecskeszűrőt eltávolítani, kikapcsolni, de szinte mindig a bűvös 400-420 Nm körül meg szokott csúszni a kuplungjuk. Péter elmondta, hogy ezt megelőzően Ő beszereltet egy erősített kuplungszettet és kettős tömegű lendkereket.

Az autó tényleg jó állapotban volt és remek eredményt sikerült kihoznunk belőle. A tulaj partner volt a fejlesztésben, tesztelésben, így valóban kihangoltuk a motorban rejlő tartalékokat.

Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy kihoztuk a max teljesítményt, hanem úgy, hogy a motor számára optimális beállítást 0.1 bar töltőnyomás emelés esetén.

A nagyobb töltőnyomás már az intercooler hűtőképessége felett állna. Vagyis gyári esetben így jut a legtöbb oxigén a motorba. Ha nagyobb a nyomás, akkor a belépő levegő hőfoka elérni azt az értéket, ahol a motorvezérlő visszaszabályoz a befecskendezett üzemanyag mennyiségből vagyis visszagyengít..

Ilyenkor nem kapunk jobb teljesítményt, csak 2. és 3. fokozatban kipörgésgátló visszaszabályzást és 4. 5. fokozatban csökkent teljesítményt a motor és dugattyúk védelmében. Vannak akik ezzel nem foglalkoznak, őket csak a nagy számok érdeklik, viszont mi tudjuk a verseny a célban érvéget!!!
 
Honda Civic 2.2 i ctdi chiptuning, 1. kép - Honda Civic 2.2 i ctdi chiptuning
Honda Civic 2.2 i ctdi chiptuning
 
Honda Civic 2.2 i ctdi chiptuning, 2. kép - Honda Civic 2.2 i ctdi chiptuning és optimalizálás
Honda Civic 2.2 i ctdi chiptuning és optimalizálás
 
Vissza: Referenciák